Hogyan számolható ki egy fagyvédelmi szélgép megtérülése? – Segédlet gyümölcstermelőknek

A tavaszi fagykár akár az egész termést tönkre teheti, ezért rendkívül fontos fagyvédelmi technológiát alkalmazni a gyümölcsültetvényeken. A következőkben levezetjük, miért éri meg beruházni egy fagyvédelmi szélgépre.

A fagyvédelmi szélgép megtérülésének kiszámolása: a termesztett gyümölcsfaj jellemző termésátlagaiból (t/ha), a kilogrammonkénti érétékesítési árból és a fagy mértékéből lehet megállapítani. Első körben ki kell számolni a fagykár pénzbeli mértékét a következőképp: fagykár mértéke (%) szorozva a gyümölcs értékesítési árával (kg-ban számolva). Ezzel megkapjuk azt az érétéket (forintban), ami az adott esztendőben “hiányzik” az ültetvényről.

Példa: Kajszi ültetvény, 3 ha terület, 20 t/ha termésmennyiség átlagosan, 500 Ft-os felvásárlási ár, 50 %-os fagykár. Ebből számítható, hogy hektáronként 10 t, a teljes területen 30 t terméskiesést tud eredményezni egy ilyen mértékű fagyesemény. Ezzel az értékesítési árral szorozva 5 millió forint veszteséget jelent hektáronként, 15 millió forint kiesést a teljes (3 ha) területen. Minél nagyobb a fagykár mértéke és a felvásárlási ár, annál nagyobb a kár.

Megtérül egy szezon alatt – technológiai áttörés a fagyvédelemben

A fagykár okozta bevételkieséshez hozzákapcsolódik az ültetvény adott évi fenntartása is. Az ültetvényben nyírni kell a füvet, művelni kell a talajt, el kell végezni a tápanyagutánpótlást és a növényvédelmi munkákat. Meg kell vásárolni a műtrágyákat és a növényvédő szereket. Járulékos veszteségként itt említhetjük azt, hogy a gyümölcstermő fák vegetatív-generatív egyensúlya felborulhat, bonyolítva, lassítva ezáltal drágábbá téve a metszést és a tápanyagutánpótlást. További hátrányként pedig a szakaszos termelés (egyik éven van termés, másik évben nincs, illetve évente ingadozó mennyiség vagy minőség) a kialakult, fix piacok stabilitását veszélyezteti. Amikor az adott évi fagykárról beszélünk, általában csak a hiányzó gyümölcsmennyiség árát fejezzük ki forintban, de mindig gondolni kell a járulékos veszteségekre is.

A megtérülés viszonylag könnyen számolható: a szélgép által lefedett területen hiányzó gyümölcs tömege szorozva a felvásárlási árral. Ez az a mutató, mely a szélgép árával összevetve megmutatja, mikor térül meg a gép.

Mennyi kárt okoz évente a tavaszi fagy? Valós példák és számítások a gyümölcstermelőktől

Egy fagyesemény által okozott kiesést egy skálán kell értelmezni: a fagyok valamennyi % terméskiesést eredményeznek. A szélgép puszta megléte nem garancia arra, hogy minden évben 100% lesz a termésmennyiség adott ültetvényben. A fagy minden évben más arcát mutatja, nincs két egyforma tavaszi fagy. Évente eltérő az ideje, időtartama, intenzitása, illetve az is, hogy az adott kultúrát milyen fenofázisban éri. A növény fagyérzékenysége ugyanis az idő előrehaladtával változik (nő). Alapvetésként elmondható, hogy minél fejletteb állapotban van a növény, annál fagyérzékenyebb. Nem mindegy tehát, hogy piros bimbós állapotban vagy teljesen kinyílt virág állapotában, esetleg kis gyümölcskezdemények megléte idején szenved fagykárt a növény. És az előzőekből következik, hogy a fagy milyensége és egyéb tulajdonságai is befolyásolják az adott évben realizálható fagykárt. A fagykár a 0%-tól a 100%-ig terjedhet. Különböző növényfajok és fajták vannak termesztésben, ezek nem egyformán érzékenyek a fagyokra. Ennek okai részben morfológiai tulajdonságokból adódnak, részben az eltérő virágzási időben keresendők.

Virágzáskori fagyvédelem körteültetvényben

Nagyon fontos az is, hogy a termelő ismerje mind a gyümölcsösét, mind pedig a szélgép működését. Ennek a tudásnak a birtokában fogja tudni helyesen alkalmazni a fagyvédelmi technológiát, ami rendelkezésére áll. Döntenie kell, hogy (a mobil gép esetében) hová helyezi el az ültetvényben a szélgépet, azt mikor kell beindítania illetve leállítania.

Példák valós számok alapján a fagykár okozta veszteségre:

Gyümölcsfaj
Cseresznye
Őszibarack
Termés mennyiség hektáronként (kg)
12 000
30 000
Termés ára kilogrammonként (forint)
1200
600
Termőterület nagysága (hektár)
5
5
Teljes terület termésmennyisége (kg)
60 000
150 000
Teljes termőterület árbevétele
72 M Ft
90 M Ft
Fagykár mértéke (%)
50 %
50 %
Terméskiesés értéke (forint)
36 M Ft
45 M Ft
Gyümölcsfaj
Cseresznye
Őszibarack
Termés mennyiség hektáronként (kg)
12 000
30 000
Termés ára kilogrammonként (forint)
1200
600
Termőterület nagysága (hektár)
5
5
Teljes terület termésmennyisége (kg)
60 000
150 000
Teljes termőterület árbevétele
72 M Ft
90 M Ft
Fagykár mértéke (%)
80 %
80 %
Terméskiesés értéke (forint)
57, 6 M Ft
72 M Ft

A fenti két táblázat mutatja, hogy az adott gyümölcsültetvények esetén bekövetkező fagykár milyen mértékben okoz bevételkiesést és milyen jelentős szerepe van tavaszi fagykár elleni védekezésnek.

A WepiFrost szélgépekkel már országszerte találkozhatunk. Szélgépeink jellemzően az ország alföldi és keleti részén teljesítenek szolgálatot, ugyanis itt található a hazai gyümölcstermesztő felületek jelentős része.

Alma, körte, őszibarack, kajszibarack, cseresznye, szőlő, bodza és mandula
Alma, körte, őszibarack, kajszibarack, cseresznye, szőlő, bodza és mandula

A következőkben leírjuk, hogy a szélgép megvásárlása után milyen szervizelési és karbantartási munkák szükségesek az üzemeltetéshez?

Fagyvédelmi rendszerek szervize és karbantartása – mire kell figyelni?

A gép meghatározó, legfontosabb alkatrésze a légcsavar. Ennek anyaga szénszállal erősített kompozit. Ez biztosítja maximális légszállítást, és rugalmasságot, mely üzemelés közben elengedhetetlen. Ezt az alkatrészt ezért fokozottan óvni kell a sérülésektől, környezeti behatásoktól. Éppen ezért, használati idő kívül a gépről leszerelve, épségét biztosító csomagolásban védett helyen célszerű tárolni. Ez a gyakorlatban azt jeleni, hogy tavasszal fel kell szerelni a szélgépre, majd a kockázatos időszak elmúltával le kell szerelni, és szakszerűen tárolni a következő tavaszig. Mechanikai sérülésektől fokozottan óvni kell, ha megsérül, az a légcsavar, és a fellépő káros vibrációk miatt az egész fagyvédelmi szélgép idő előtti károsodásához vezethet. Ezt szem előtt tartva fontos megemlíteni, hogy a mobil gépek esetében a traktorral történő kiszállítás ideje alatt sem lehet a gépen a légcsavar.

A szélgép forgó, mozgó alkatrészeinek rendszeres kenése, zsírozása elengedhetetlen a gépek a hosszútávú megbízhatóságának biztosítása érdekében. A hidraulika rendszer tömítését, szivárgásmentességét is rendszeresen ellenőrizni kell. Több mobil gép egy traktorral történő kiszállítása esetén figyelembe kell venni, hogy egy gép felállítása 4-6 literrel csökkenti a munkagépben lévő hidraulikaolaj mennyiségét. Figyeljünk arra is, hogy azonos típusú traktorokkal végezzük a ki- és a beszállításokat, egyes gépek ugyanis UTTO (kombinált hidraulika és hajtómű olaj), míg más rendszerű traktorok egyszerű hidraulika olajat használnak, es ezek nem keveredhetnek.

Az aggregátorok esetében egy nagyteljesítményű diesel motor szolgáltatja az generátor hajtásához használt energiát. Ezek szakszerű szervizelés, karbantartása szintén elengedhetetlen. Olajak és szűrők, egyéb folyadékok rendszeres és előírt üzemóra értéknél történő ellenőrzése, illetve cseréje értendő ide. Kopó-, fogyó alkatrészek rendszeres ellenőrzése, szükség esetén cseréje. A gépet havonta célszerű beindítani, és 20-30 percig járatni. Szintén fontos, hogy mindig az évszaknak megfelelő üzemanyaggal üzemeltessük.

Rendszeresen ellenőrizzük a különböző elektromos csatlakozások épségét és vezetőképességét is.

Gyors, országos lefedettségű szervizszolgáltatás.
Gyors, országos lefedettségű szervizszolgáltatás.

Az ültetvény fagyvédelméhez jelentősen hozzájárul a szélgép helyes használata.

Szélgépeink az ország egészén megtalálhatóak, a kiemelt gyümölcstermesztő régiókban a számuk értelemszerűen nagyobb. Magyarország egész területén vállaljuk a szélgépek területre szállítását, telepítését és beüzemelését. A fix szélgépek esetében a betonalap létrehozása a megrendelő feladata, ehhez biztosítjuk a helyszíni felmérést, kivitelezési dokumentációt, és a teljes vasszerelést, mely tartalmazza az alap vasalatát, valamint a szélgép és járulékos eszközök csatlakozására szolgáló rögzítési pontokat.

Tekintse meg a Wepifrost fagyvédelmi szélgép típusait:

Kapcsolatfelvételhez, vagy ajánlatkéréshez keresse munkatársainkat: https://wepifrost.hu/kapcsolat/

Scroll to Top